Baptisták

Szekta vagy egyház?

Gyakran felmerül ez a kérdés a baptistákkal kapcsolatban . De mitől függ az, hogy egy vallási csoport keresztyén egyház-e vagy szekta?

A létszámtól?

Sokszor a szekta kifejezés hallatán erre gondolunk. Ha nem nagy, akkor biztos, hogy szekta. Igazából nem ez a döntő, de érdemes tisztázni azt, hogy a baptista felekezet nem is olyan kicsi. Magyarországon közel 18.000 ember vallotta magát baptistának a 2011-es népszámláláson. Világszerte pedig közel 100 millió baptista él.

A korától?

Sokan úgy gondolják, hogy ha egy felekezet új, akkor bizonyára szekta. Igazából ez sem a legjobb mérce, de talán fontos azt is említeni, hogy a baptista hit nem is annyira új. A Baptista Egyház a Reformáció “harmadik ága”-ként indult. 1611-ben alakult meg az első baptista gyülekezet Angliában. Magyarországon a 1840-es évektől működnek baptista gyülekezetek.

A hitvallásától?

Talán ez a legfontosabb kérdés. Vannak közös hittételek, amelyeket minden keresztyén egyház vall. Ezeket az apostoli hitvallásban találjuk. Tehát a baptisták minden más keresztyén egyházzal együtt hiszik és vallják az apostoli hitvallást. A különböző szekták pedig egy-egy fontos pontban más véleményen vannak. Például vagy nem hisznek a Szent Háromságban, vagy megkérdőjelezik Jézus istenségét, a test feltámadását vagy más fontos hittételt.

Összefoglalva megállapíthatjuk, hogy a baptisták keresztyén egyházat alkotnak, nem szektát. Olyan keresztyének, akik ahhoz a hithez ragaszkodnak, amit a Bibliában találunk és az apostoloktól átvettünk.

Kik a baptisták?

A mai baptizmus első úttörői azok az üldöztetésük miatt Angliából Hollandiába menekült hitvallók voltak, akik a bemerítés bibliai igazságát felismerve hitük vallomására 1609-ben Amszterdamban bemerítkeztek. Egy részük visszatért Angliába, és 1612-ben Londonban megalapították a jelenkori első baptista gyülekezetet. Az egyháztörténet azonban igazolja, hogy a kereszténység kétezer éves története során mindig voltak olyan evangéliumi csoportok, amelyek a baptisták által ma is vallott legfőbb bibliai igazságokat hirdették. Így a baptisták joggal látják úgy, hogy tanításuk és hitéletük gyakorlati forrása az Újszövetség és az őskeresztény gyülekezetek példája.

Elnevezésüket másoktól kapták, de elfogadták a magukénak. A „baptista” kifejezés bemerítőt jelent, s az Újszövetség eredeti görög szövegéből (baptidzó: bemeríteni, bemártani) származik, utalva arra, hogy a baptisták hitvallás alapján és bemerítéssel keresztelnek Jézus Krisztus rendelkezésének és az újszövetségi gyakorlatnak megfelelően.

A baptista közösségek a kereszténység protestáns felekezeteinek sorába tartoznak. A mai baptizmus tanítását és gyakorlatát a reformáció idején a harmadik ágat képviselő anabaptista mozgalmak mérsékelt, biblikus csoportjai közelítették meg legjobban. Szokás a baptistákat a szabadegyházak között is említeni. A szabadegyházak történetileg az államegyház vagy a népegyház intézményének elutasítása jegyében jöttek létre. Az állam és az egyház szétválasztásának hívei. A személyes döntésen alapuló, önkéntesen vállalt, tevékeny gyülekezeti tagság elvét vallják. Nagy hangsúlyt helyeznek a Bibliához való ragaszkodásukra, amely összekapcsolja a szabadegyházakat a reformáció egyházaival a reformáció egyik legfontosabb alapelvének, a sola scriptura elvének vállalásában, amely azt fejezi ki, hogy egyedül a Szentírás hitük és életük zsinórmértéke.

Összefoglalóan szólva a baptisták legfőbb sajátosságairól elsőként kell említenünk a Szentírás kizárólagos tekintélyének elismerését. Nem fogadják el, hogy bármilyen egyházi hagyomány a Bibliával (a teljes Írással) egyenrangú vagy azt meghaladó tekintélyre tarthatna igényt. Ez nem jelenti azt, hogy ne lennének például hitvallásaik, melyeket tiszteletben tartanak, ezek azonban nem állhatnak az Ige fölött. Egyébként a közös keresztény örökség részeseiként elfogadják az apostoli hitvallásban és a nicea–konstantinápolyi hitvallásban megfogalmazott alapvető és általános hitigazságokat.

A baptisták az újszövetségi Szentírásból megismerhető önálló gyülekezetekben élnek. Gyülekezeti taggá csak megtért, önkéntesen csatlakozó, hitéről vallást tévő és bemerítkezett személy lehet. Vallják az egyetemes papság elvét, gyakorolják a gyülekezeti fegyelmet a lelki élet tisztaságának megőrzése érdekében. A gyülekezetek lelki és anyagi ügyeiket önállóan intézik. A gyülekezetek háztartása az önkéntes adakozásra épül. Istentiszteleteik bensőségesek, melyeken előtérben áll az igehirdetés. A baptisták egész történelmük során küzdöttek a lelkiismereti és a vallásszabadság megvalósulásáért, a „szabad államban szabad egyház” eszméjének hirdetői.

Végül egy olyan sajátosságot említünk, amelyet a baptista gyülekezetek mindig fontosnak tartottak: ez a lélekmentés. Az „európai baptizmus atyja”, Johann Gerhard Onckenmondta: „Minden baptista misszionárius.” Ez azt jelenti, hogy minden gyülekezeti tag küldetése az evangélium hirdetése, a Jézus Krisztusról való bizonyságtétel azok felé, akik még nem hallottak róla, nem ismerik őt, vagy akiknek valamiféle téves elképzelésük van az üdvösség felől. A Megváltó szeretetét hirdetjük, akiről ez van megírva:

„Mert úgy szerette Isten a világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (János evangéliuma 3. részének 16. verse.)

Az apostoli hitvallás

Az Esztergomi Baptista Gyülekezet, együtt minden igaz keresztyénnel, hiszi és vallja az apostoli hitvallást, ami így hangzik:

“Hiszek egy Istenben, mindenható Atyában, mennynek és földnek Teremtőjében. És Jézus Krisztusban, az Ő egyszülött Fiában, a mi Urunkban, aki fogantatott Szentlélektől, született Szűz Máriától, szenvedett Poncius Pilátus alatt; megfeszítették, meghalt és eltemették. Alászállt a poklokra, harmadnapon feltámadt a halottak közül, fölment a mennybe, ott ül a mindenható Atya Isten jobbján; onnan jön el ítélni élőket és holtakat. Hiszek Szentlélekben. Hiszem az egyetemes anyaszentegyházat, a szentek közösségét, a bűnök bocsánatát, a test feltámadását és az örök életet. Ámen.”

Az Atya Isten

Hisszük, hogy Isten, egy és csakis egy, élő és igaz, végtelen, intelligens Lélek, a menny és a föld alkotója és legfőbb törvényhozója. Szentségében kimondhatatlanul dicsőséges és méltó minden tiszteletre, bizalomra és szeretetre. Az Istenség egységében három személy van: az Atya, a Fiú és a Szentlélek, egyenlő minden isteni tökéletességben és különböző, de egymással harmonizáló szolgálatokat hajtanak végre a megváltás nagy munkájában. (5Mó 4.35; Ézs.44.6-8; Mtt. 28.19; 2Kor. 13.13)

Hisszük, hogy annak ellenére, hogy Isten nálunk sokkal nagyobb és magasabb, mégis közel áll hozzánk. Kijelenti Magát az embernek. Akarja - sőt örül - ha kiáltunk Hozzá. Mennyei Atyánkként mutatkozik be, akit meg lehet ismernünk, akivel személyes kapcsolatban lehetünk. (ApCsel. 17.27; Máté 6.9; Ró. 8.15)

Hiszünk Mózes első könyvének teremtésről szóló leírásában, azaz hisszük, hogy a mindenható Isten hat, szó szerinti nap alatt teremtette meg az eget, a földet és minden földi élőlényt. Az embert a maga képmására és hasonlatosságára teremtette és élő lélekké tette, így különbözik az ember minden más teremtménytől. A teremtésben látjuk legtisztábban Isten uralkodásra való jogát, mert mint Teremtőnk, joga van a tiszteletünkre és engedelmességünkre. Ezért elutasítjuk az evolúciós elméletet és minden más emberi próbálkozást, ami megfosztaná Istent attól a dicsőségtől és tisztelettől, amire egyedül Ő méltó. (1Mó. 1.1; 1.26-27; 2.7; 2Mó 20.11)

A Fiú

Hisszük, hogy Jézus Krisztus a szentháromság második személye és így valóságos Isten. Ahogy a niceai hitvallásban is olvassuk: Jézus Krisztus “világosság a világosságtól, valóságos Isten a valóságos Istentől. Született és nem teremtetett, az Atyával egylényegű, és általa lett minden.” (Ján. 1.1; Zsid. 1.1-3; Kol. 1.15-19)

Hisszük, hogy Jézus szűztől született, hogy így még sohasem született ember asszonytól és hogy nem is fog. Bűntelen életet élt és önként vállalta a kereszthalált az ember megváltásáért. Eltemették, de harmadnapon föltámadt a halálból. Fölment a mennybe és leült az Atya jobbjára, mint a tökéletes főpapunk, aki közbenjár értünk. Onnan visszatér majd nagy hatalomban és uralkodásának sohasem lesz vége. (Ézs. 7.14; Máté 1.18-21; 2Kor. 5.21;1Kor 15.3-4;ApCsel. 1.9; Zsid.10.12;Zsid.7.25; 1Tim. 2.15; ApCsel.1.11; Jel.11.15)

A Szentlélek

Hiszünk a Szentlélekben, aki a szentháromság harmadik személye. Hisszük, hogy személy és nem csak szellemi erő. A Szentlélek együttműködik az Atyával és a Fiúval Isten megváltó munkájában. Szolgálatai a következők: megfékezni a gonoszt a világban az isteni rendelés szerint; meggyőzni a hitetleneket bűnösségükről és a megtérésre vezetni őket; megújítani a megtérőket és lakozást venni bennük; tanítani, vezetni, vigasztalni, megerősíteni és betölteni a hívőket. Hisszük, hogy a Szentlélek teljességének a jele nem a nyelveken szólás (vagy bármi más lelki élmény) hanem a Szent Lélek gyümölcseinek a látható jelenléte, amelyek a következők: szeretet, öröm, békesség, béketűrés, szívesség, jóság, hűség, szelídség, mértékletesség. (Ef.4.30;2Thess.2.7; Ján16.8-11; Ján.3.6; Ró.8.9; Jn.14.26; Ró.8.14;Ef.5.18;1Kor.13.8; Gal.5.22-23)

Az Egyház/Gyülekezet

Hisszük, hogy az újszövetségi gyülekezet azoknak az újjászületett és bemerített hívőknek a közössége, akik Jézus Krisztust megváltójuknak elfogadják, és az ő Igéje szerint élnek. (1Kor.12.13; ApCsel.2.41)

Valljuk, hogy az újszövetségi gyülekezet nyilvánvaló ismertetőjegyei: a tiszta igehirdetés, a bemerítés és az úrvacsora Ige szerinti alkalmazása, az imádkozás és az éneklés, az önkéntes adakozás, a szeretetszolgálat és a gyülekezeti fegyelem. (ApCsel.2.41-47; Zsid. 13.16; Gal. 6.1)

Hisszük, hogy van egy szent, egyetemes és láthatatlan egyház, ennek feje Jézus Krisztus, és tagjai a különféle látható egyházak tagjai közül mindazok, akik a Bárány vérében megmosattak és a Szentlélek által újjászülettek. (Zsid.12.18-23; Jel. 7.9-14)

Hisszük, hogy gyülekezeteink az egyetemes egyháznak, Krisztus testének élő részei, és minden esetben, amikor a Szentírásra épülő hitelveiket a gyakorlatban következetesen megvalósítják, a láthatatlan közösség látható képmásai. (Baptista Hitvallásból: Békehírnök Kiadó, 1989.)

Az Üdvösség

  1. Az ember bűnössége: hisszük, hogy Isten az embert a maga képére és hasonlatosságára teremtette, de az ember vétkezett és ezzel nem csak fizikai, hanem lelki halált is vont magára. Hisszük továbbá, hogy minden ember bűnös természettel születik, és bűnös gondolatában, beszédében és cselekedetében. Hisszük, hogy az ember önmagától semmit sem tehet a saját üdvösségéért. (1Mó 1-3; Ró 5.12; Ef.2.1-6)

  2. A kiválasztás: hisszük, hogy az üdvösség teljes mértékben kegyelemből van. Az ember önmagától sohasem választaná Istent, sohasem fordulna el a bűnétől. Hisszük, hogy a világ teremtése előtt Isten kiválasztott embereket az üdvösségre, hogy rájuk kiárassza a kegyelmét. Ezt a kiválasztást nem annak alapján végezte, hogy előre látott bennük valami jót, hanem teljes mértékben Isten szuverén elhatározása volt. A kiválasztás tana kizár minden emberi dicsekedést, mert nem érdem szerint lett üdvösségünk, hanem kegyelemből. (Ró 3.10-18; Ef. 1.3-6; 1Pét. 1.2; Ró. 9.11-12; Ef. 2.8-9)

  3. A megváltás: hisszük, hogy Jézus Krisztus azért jött el, hogy az embereket megváltsa. Bűntelen életet élt, így tökéletes volt az áldozata. A megváltás csúcspontja a keresztre feszítése volt, amikor Magára vállalta a bűneinket és meghalt helyettünk. Ez az áldozat teljes mértékben elégséges volt, nem kell és nem is lehet megismételni. Krisztus mindazoknak, akik a hit által elfogadják áldozatát, megváltja bűneit, bűnbocsánatot nyernek és osztályrészt a megváltottak között. Hisszük, hogy a megigazulás csak a személyes hit által nyerhető el nem pedig vallási szertartások vagy jó cselekedetek által. (Lu 19.10; Ján 6.37-39; Ró 5.6-9; Zsid. 10.11-12; Zsid. 9.24-28; 1Pét 1.18-19; Ró 10.9-10; Fil 3.9; Ró 4.1-5; Ef. 2.8-9)

  4. Az újjászületés: hisszük, hogy Isten gondoskodik arról, hogy minden kiválasztottja megtérésre jusson. Megszólítja, elhívja, Magához vonja őket a Lelke által. Felkelti bennük a vágyakozást; kinyitja lelki szemeit, hogy lássák és megértsék az evangéliumot; újonnan szüli őket a Lelke által. De Isten szuverén elhívása nem menti fel az embert a felelőssége alól. Az embernek hallgatnia kell Isten hívó szavára, el kell hinnie az evangéliumot, el kell fordulnia a saját útjától és meg kell térnie Istenhez. (Ján 6.37-39; Ján 17.6-12; Ján 6.37,44; 2Kor 4.4-6; 1Kor. 2.13-15; Ján 3.6; 1Pét 1.3; 2Thess. 1.8; Lu 13.3-5)

  5. A megtartás: hisszük, hogy Isten úgy őrzi meg gyermekeit, hogy közülük egy sem veszik el. Megszólítja, útbaigazítja, megfenyíti, de soha el nem hagyja azt, akit egyszer kiválasztott Magának. Fia, Jézus Krisztus közbenjár értük, hogy el ne fogyatkozzék a hitük. Az igaz hívő ember mindvégig kitart, és elnyeri az örök életet, mert Isten Lelke megtartja őt. Ha valaki véglegesen elhagyja Isten útját, ezzel kinyilvánítja azt, hogy soha nem is tartozott Hozzá. (Ján 10.27-29; 1Pét 1.5; Zsid. 7.25; Zsid. 3.6; Jel. 2.10; Jud. 1.24-25; 1Ján 2.19)

  6. A Feltámadás és az örök élet: hisszük, hogy a fizikai halállal nem ér véget az életünk, hanem van élet a halál után. Akik Krisztusban meghalnak, egy szempillantás alatt Isten jelenlétébe kerülnek. Bár a testüket a földön eltemetjük, a lelkük már a mennyben van. Akik Krisztus nélkül halnak meg, azon nyomban a pokolba kerülnek. A testük a földön marad, de a lelkük Isten jelenlététől elválasztva szenvedni fog a pokolban. (Zsid. 9.25; Luk 16.19-31)

Hiszünk a test feltámadásában. Hisszük, hogy eljön a feltámadás napja, amikor a test és lélek újból egyesül, és minden embernek oda kell állnia Isten trónja elé. Az igazak az örök életre mennek, a gonoszak pedig az örök szenvedésre, a tűznek tavába. (1Kor 15; 1Thess 4.13-18; Máté 25.31-46; Jel. 20.11-14)

Baptista jegyeink

A Szentírás

Hisszük, hogy a Biblia Isten kijelentése az embernek. A Biblia Istentől ihletett és így valóban Isten szava. Mivel Isten szava, hibátlan és teljes mértékben megbízható. Hisszük azt, hogy Isten megőrizte az Igéjét a századok folyamán, hogy manapság is mondhatjuk, hogy Isten Igéje van a kezünkben. Hisszük, hogy a Jelenések könyvével lezárta ezt a különleges kijelentését. Hisszük, hogy a Biblia 66 könyvében megtalálunk mindent, ami szükséges az üdvösséghez és a keresztyén élethez. Nem keresünk és nem is fogadunk el új kijelentéseket. (2Tim 3.16-17; 1Pét 1.20-21; Máté 24.35; Máté 5.18; 1Pét 1.23-25; Jel 22.18-21; 1Kor 13.8)

A Keresztség

Hisszük, hogy a bemerítést az Úr Jézus Krisztus rendelte el. A bemerítés az újjászületés jelképe, a Megváltóba vetett hit szeretetből és engedelmességből fakadó gyümölcse, Krisztussal és az ő testével, a hívők közösségével való egyesülésünk szimbóluma. (Máté 28.19; Kol 2.11-12; ApCsel 22.16; 1Kor 12.13)

Bemerítésben csak az részesülhet, akinek életében láthatók a megtérés gyümölcsei; aki az Úr Jézus Krisztusba vetett hitről vallást tett, és bemerítését önként kérte. Jézus Krisztus rendelése és az apostolok példája nyomán a bemerítendőt az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében teljesen a vízbe merítjük. (ApCsel 10.47-48; ApCsel 8.36-38; Máté 28.19)

A bemerítéssel az újjászületett ember ünnepélyesen vallást tesz arról, hogy bűnös életével szakítva, magát mindenestől átadja Jézus Krisztusnak. (Ró 6.1-11) Baptista Hitvallásból: Békehírnök Kiadó, 1989.

Az Úrvacsora

Hisszük, hogy az úrvacsorát Jézus Krisztus rendelte el, hogy azzal rendszeresen élve, hálaadással emlékezzünk végtelen szeretetére, és cselekvő módon hirdessük halálát, amíg visszatér. (1Kor 11.23-26; Lu 22.19-20; ApCsel 2.42,46)

Az Úr Jézus halálának emlékjegyeiben, a kenyérben és a szőlőtő* gyümölcsében azok részesülhetnek, akik újjászülettek, hitük megvallásakor bemerítkeztek, Istennel és embertársaikkal rendezett közösségben élnek. (ApCsel. 2.41-42; 1Kor 10.1-4; Máté 5.23-24; 1Kor 10.24-21; 1Kor 11.27-29)

Az úrvacsora jegyei - a kenyér és a szőlőtő gyümölcse -, Krisztus megtört testének és kiontott vérének a jelképei. Ha ezeket hittel, a Megváltóra emlékezve vesszük magunkhoz, a Szentlélek által lélekben egyesülünk Urunkkal, mert a külső cselekmény során megújul bennünk a bizonyosság: Immanuel! Velünk az Isten. (Márk 14.25, Máté 26.26-28; 1Kor 10.16)

Az úrvacsorában, Krisztussal való közösségünkkel egyidejűleg megmutatkozik és megújul testvéreinkkel való közösségünk is. (1Kor 10.17)